Városi lakberendezés, városi életmód

Otthon a városban

Otthon a városban

A Modern Family- Dunphey család

Otthonok a képernyőről

2024. október 07. - Dealunea

photo-modern-family-4.jpg 

A Modern Family szövevényes családfája először mindenkit zavarba ejt. De idővel megszokjuk Jay-t, akinek felesége lányával egykorú, és igazán üde karaktere a vígjátéksorozatnak.

Meglepődtünk, mikor felbukkant az exfeleség is, Claire és Mitch anyukája- ugyanis hiányoltuk a tupírozott vörös hajkoronát és a cigarettafüstöt. De nem, persze ő nem Peg Bundy, hiszen Ed O’Neill karaktere szinte teljes ellentéte a kanapén ücsörgő cipőárusénak. 2-3 epizód végignézése után egyértelművé vált: ő a klasszikus baby boom generáció megtestesítője. Amerika világhatalommá vált, a fogyasztói javak elérhetőek lettek, a kapitalizmus szárnyalt, a siker az orruk előtt állt, csak utána kellett nyúlni. A baby boomerek pedig megtették. Ki olajból, mint a generáció jelképe, Jockey Ewening, ki pedig például szekrényből építette fel birodalmát, mint Jay Prichett.

A baby boom generációval kapcsolatos klisék és asszociációk ugyanúgy az amerikai kultúra részei, mint a sajátos önirónikus társadalomkritikával fűszerezett humor, mellyel megjeleníti a Modern Family.

Ezért is szeretjük. És a frissességéért, kedvességéért és az olykor fontos és érdekes, olykor csak ismerős és mindennapi élethelyzeteket boncolgató epizódjaiért. Szeretjük, mert nem álszent. Szeretjük, mert egyszerre szól gyereknevelésről és családról, kertvárosi Amerikáról és generációs problémákról. És szeretjük, mert amikor Phil jelentőségteljesen a kamerába pillant, rádöbbenünk, hogy ő a legjobb arc az egész sorozatban.

A Dunphy-ház

 

Klasszikus kertvárosi Amerika, klasszikus kertvárosi családi házzal. Ez a Dunphy család otthona. De hogy néz ki a tipikus amerikai (los-angeles-i) kertvárosi család otthona a 21. század második évtizedében?

Nézzük!

Az alsó szinten kialakított közös élettér a ház lelke. Itt tölti együtt idejét ez a cseppet sem hétköznapi család: Jay Prittchett talpraesett, vagány és kissé kényszeres lánya, a háromgyermekes családanya, Claire, férjével, Phil Dunphy-val, aki igen sokoldalú, hiszen egyszerre bűvész, pompom-fiú és feltaláló. És ingatlanos. Az utóbbiból él. A három gyerek pedig egy nagylány, akinek az a special ability-je, hogy szép, egy kislány, akinek az, hogy okos, és egy kissrác, aki eleinte cuki és ügyetlen, később viszont életrevalóságáért kedveljük. Mert a sorozat 10 éve alatt a bájos gyerekekből felnőttek lesznek, mi pedig végigjárjuk velük, és szüleikkel ezt az utat.

De kanyarodjunk is vissza oda, ahol mindez kibontakozik, a családi élet origójába, az óriási konyhába, melyet az ebédlő köt össze a nappalival.

 

'Modern Family' Review: “Snip”

Ez a három helyiség egy nagy nyitott, tér, mely a lépcsőt öleli körbe a földszinten.

The next season of 'Modern Family' will be its last - ABC News

A lépcsőt, mely rögtön egy ikonikus hely, ahol több évadon át kiállt egy lépcsőfok, megannyi bosszúságot okozva, és amely mentén a falon különböző méretű családi fotók futnak végig, fehér keretben, fáradtkék háttérrel. Egyértelműsítve, hogy itt bizony egy népes és vidám család él. Ahol a gyerekek megszületnek, majd elballagnak, futballoznak, vagy betűzőversenyt nyernek. Néha hiányzik egy foguk, vagy kócosak, de minden hálaadáskor körbeülik a családi asztalt pulykástól, mindenestől.

A konyha 

 

A hagyományos, középosztálybeli amerikai otthon konyhája klasszikus stílusú és monumentális. Pipa.
A konyha óriási mérete azonban a konyhai ergonómia szabályainak sem felel meg, hiszen az egyes munkaszakaszok helyszínei olyan távol esnek egymástól, hogy egy összetettebb menü elkészítése során magunk mögött tudhatnánk a Magyarországi kéktúra első szakaszának távolságát. Persze ennek is megvan az oka: Így lehetett elegendő teret komponálni a sorozat jelenetei köré, hiszen kell egy átlátható helyszín, ahol az ötgyermekes család életének fő jelenetei játszódhatnak, erre pedig a konyha a legalkalmasabb. A családi élet közepe és egyben szimbóluma.

Who Will Die On Modern Family Season 10, Theory

A konyha középpontjában tehát pont ezen okból a konyhasziget áll, melyet megszámlálhatatlan mennyiségű pultból álló konyhaszekrény ölel körbe.

A konyhaszekrény megjelenése az Amerikában hagyományos francia stílusra emlékeztet. Azonban a szekrény anyaga, a fa, már az aktuális trendeket követi. A zárt szekrények és a nyitott polcok váltakozása, alkalmanként üveges felsőszekrénnyel kombinálva ismét a kortárs divat aktualitásához illeszkedik. Ezáltal téve bohókássá és eklektikussá a teret. A nyitott polc állva rendezett zöld tányérjai, a színes csíkos bögre és a többi tarka kiegészítő mind-mind egy vidám család zajos kavalkádjának hangulatát igyekszik közvetíteni.

A meglepő helyen megjelenő íróasztal a családi életet szervező háztartásbeli anya szellemi birodalma. Napirendek, órarendek, receptek, határidőnapló: a mindennapok szervezésének helyszíne.

Az ebédlő

 

A meleg színű konyhából nyíló ebédlő fehérre festett falai és ebédlőbútora tovább fokozza az eklektika káoszát. A meleg színű piros dekorfüggöny a konyha színvilágához illeszkedik, összekapcsolva a két teret.a vidéki (country)- stílusú elemeket közvetítenek a falon lévő tányérok, a piros szín itt megjelenik, valamint az étkező szőnyegében is, harmonizálva a függönyök színével.

Which 'Modern Family' star is poised for breakout success?

A Dunphy nappali

 

A fehér ebédlőt ismét a konyhához köthető meleg színekkel ellensúlyozza a nappali bézs fala és kanapéja, melyet a piros dominanciájával ugyan, de színes csíkos díszpárnák dobnak föl. A konyha csíkos, illetve többi színes kiegészítőjéhez illeszkedő kiegészítők teremtik meg az egységet a helyiségek között.

Decorate Your Home In Modern Family Style: Phil And Claire's House - Cute  Furniture Blog - Stores selling cute furniture

Néhány fehér polc is megjelenik a helyiségben, melyek a skandináv hatást erősítve illenek az ebédlő bútorához, de a nagy fehér kandalló megjelenését is kiegészítik. 

A nappaliban és az ebédlőben is megjelenik néhány antik hatású bútordarab. A nappali kanapéja mögötti pakolószekrény, a sarokban lévő pamlag, a faragott lábú dohányzóasztal, az ebédlő tálalója. Ezek a tárgyak a klasszikus jelleget erősítik az erősen eklektikus otthonban. A különbözőség harmóniája a színek által megalkotott kapocs mentén épül fel, ahogy ezt az eklektikus lakberendezés meg is kívánja, hiszen csak így lehet elkerülni a totális káoszt.

A modern család otthona tehát sokszínű, a hagyományos és a modern elemek vegyítésével közvetíti a tradíciót és a megújulást, a különbözőség egységét.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://otthonavarosban.blog.hu/api/trackback/id/tr2718703034

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása